2013. május 14., kedd

1. rész

Szeptember 1. - Hétfő.

Felkeltem, senki sem volt itthon, csak én meg Steven. Kicsit késésben voltunk, ezért gyorsan felkaptam magamra mindent. 

Lementem a konyhába, Steven már ott volt, és készítette a reggeli pirítóst.
- Hányat kérsz? - a pultnak szembe állt, majd lassan megfordult és neki támaszkodott.
- Nem kérek, nem vagyok éhes. - vontam meg a vállam, és felhúztam a táskámat a vállamra.
- Mostanában nem eszel sokat. Aggódnom kéne érted? - vonta fel a szemöldökét és összekulcsolta a kezeit.
- Nem kell. Csak nem vagyok éhes. Most mennem kell a suliba, mert elkések. Jó lenne ha te is velem jönnél, hiszen az első napod a gimiben, jó benyomást kell keltened. - rámosolyogtam majd lassan az ajtó felé biccentettem.
- Úgyis bírni fognak, ne viccelj. - kivette a pirítóst a pirítóból, és egoista fejjel elment mellettem. Erre felvont szemöldökkel végigmentem a konyhán, az előszobán, és végre az utcán vagyok. Amint kiléptem, megláttam Sarah-t, akivel rég találkoztam, mivel az egész nyarat New York-ban töltötte. Szinte egymás nyakába estünk, szorosan megöleltük egymást.
- Rég láttalak. - szólt hozzám mosolyogva.
- Szinte már elfelejtettem milyen a hangod. Jó hallani. - vigyorogva megforgattam a szemeim.
- Steven! Te, téged is jó látni. - Steven felé fordult és mosolyogva megölelte.
- Jó látni itthon, remélem jó volt NY-ban. - gyengéden ölelte. Elindultunk a suliba, a parkolóban voltunk, az osztálytársaimnak köszöntem, végül is nem mehetek el mellettük szótlanul. Nem vagyok túl menő, inkább csak ülök és figyelek mindenre, én vagyok az osztály strébere. Első óránk osztályfőnöki volt, Sarah-val bementünk a terembe, mint mindig, nagy volt a zsivajgás. Csendesen leültünk egymás mellé, mint mindig, a második sorba, ablak melletti padba ültem, Sarah meg mellettem, a másik egyszemélyes padban. Jason is megjelent, és Sarah odament hozzá, mivel eléggé jóban vannak. Hurrá. Egyedül maradtam. Leginkább Care-vel néztünk farkasszemet, mivel nem nagyon kedveljük egymást. Csengetés után Stefan is álmosan megtalálta a termet, levágta a padja mellé a táskáját, aztán saját magát a padba. Mellé leült egy új arc. Új arc. Új. Próbáltam nem feltűnően bámulni, de elvesztem a kék szemébe, a kócos hajába, ami látszólag kócos, valójában gondosan meg van csinálva. Benyitott az osztályfőnök, akit már ismertünk. Köszönt nekünk, kérdezgetett a nyarunkról, elmondta az új órarendet, és a házirend változásait.
- Oh, Damon, majdnem elfelejtettelek. Gyerekek, ő az új osztálytársatok. - mosolyogva Damon mögé állt, és mindenki köszönt Damonnek. Ő erre szótlanul bólintott. - Vegyétek elő a jegyzeteiteket, és írjátok le gondosan azt, amit most mondani fogok! - visszasétált a táblához, és elkezdett magyarázni. Már fájt a kezem, olyan gyorsan kellett jegyzetelnünk, amikor valaki hátulról megbökött. Hátrafordultam.
- Elnézést, van egy tollad? - mosolyogva kérdezte Damon (ahw, a hangja).
- Van. - oda adtam egy tollat.
- Kösz. - vigyorogva elvette a tollat és elkezdett írni. Magamba tomboltam, de azt mutattam, hogy nem érdekel Damon. Közben a hasamban a pillangók repdestek.. A hosszú osztályfőnöki után, ami 5 óra volt, (szinte végigírtuk) hazamehettünk. Sarah-val mentem haza, egész idő alatt Damon mosolya volt a fejemben. Sarah valamit magyarázott, de nem figyeltem rá. Otthon elmeséltem a napom, kivéve Damon-t. Vacsora után megnéztem a gépem, Damon nem jelölt be msn-en. Mindegy, majd máskor. Majd holnap..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése